Vírusos bezártság után a személyes közösség és utazás lehetőségét jelenti és a jövőbe mutat a gyülekezet használatára is bocsátott kilenc…
Szerző: Jakab István
Hittantábor 2021
Gyülekezetünk az idei évben is szervez hittanos tábort, melynek helyszíne a somogyszobi Erdei Iskola, időpontja pedig 2021.07.26-30. hétfőtől péntekig lesz.…
Pünkösd 2021
Istentől megáldott pünkösdöt kívánunk mindenkinek! „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel” ApCsel 2,4 Pünkösd ünnepén az alábbi istentiszteletekre várunk szeretettel mindenkit: pünkösdvasárnap 10…
Egyházkerületi táborok ’21
Ha Isten is megsegít, a Dunántúli Református Egyházkerület idén is megszervezi szokásos táborait Balatonfenyvesen.A világjárvány mérséklődésével és az által, hogy…
Három a magyar igazság!?
Három százalék sok vagy kevés? – És egy? Néhány gondolat a tisztábban látásért, hogy tudjunk jó szívvel hozzájárulni református egyházunk…
Húsvét 2021
Krisztus feltámadott! Valóban feltámadott! Isten áldásával és az Ő jelenlétében töltött húsvétot kívánunk mindenkinek! „…eljött Jézus, megállt középen, és így…
Ismét korlátozások jönnek
A világjárvány nem akar szűnni. A kormányzat megszorításokat vezet be. Az egyház is határozott ezzel kapcsolatban. A Zsinati Elnökségi Tanács…
Elhunyt Lukács Benjáminné
„…amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. A jó ember jó kincseiből jót hoz elő…” Mt 12,34a-35b Fájdalommal…